
Alsóörsön találhatjuk meg a Somlyó-hegyi kilátót, amely gyönyörű látványt nyújt az odatérőknek. Bárki számára remek kikapcsolódást nyújt a kilátóba felmenni, hiszen egy rövid kis sétával elérhető, a látvány pedig lenyűgöző odafentről.
Balatonalmádi, azaz Vörösberény legősibb, és legemblematikusabb építményénél jártunk. Az erődtemplom különleges, mivel több vallási kézben is volt, emiatt történelme igen bonyolult.
A balatonkenesei templom barokk stílusa igazán lenyűgöző a település közepén. Tornya már messziről látható, így könnyen megtaláljuk.
Székesfehérvár fő jelképe, és történelmi magva a székesegyház alapjain van. A városban járva rengeteg látnivalóban lehet részünk, és utunk során sok történelmi emlék jön velünk szemben a belvárosban. A Szent István-székesegyház az egyik, amit semmiképp se hagyjunk ki.
Tihany, mint tudjuk vendéglátás terén azért nem a legolcsóbb hely. A csárdák többségében jól főznek, és jó adagot kaphatunk, azonban nem ezer forintos áron. Próbáltunk olyan helyet keresni, ahol körülbelül ilyen áron is lehet enni Tihanyban. Megtaláltuk.
Gödöllőn találunk pár éttermet, pizzériát, de talán olyan stílusú és hangulatú helyet, mint a Happy Day Cafe nem. Biztos lesz olyan, akinek nem jön be ez a laza stílus, extra konyhával, de nekünk mindenképp bejött. Nézzük, mit tapasztaltunk a Happyben.
Tihany mellett egy szabad stranddal és ezzel a kis fizetős stranddal találkozhatunk. A strand nyugalmas és igazán szép látvány nyílik róla Balatonfüredre és a környező településekre. Hallottunk róla jókat, így meglátogattuk mi is, hogy tényleg olyan jó-e.
Az örvényesi vízimalom az ország egyik legrégebbi malma, amely 1055 óta folyamatosan üzemel. A malom igen híres, hiszen rengeteg turista látogat el ide a mai napig. Az épület nagyon jó állapotban van, és tulajdonosa izgalommal vezeti körbe az ideérkezőket. Én is meglátogattam a híres malmot.
A herendi Porcelánmúzeum mellett nem csak kiállított darabokat láthatunk, de meg is nézhetjük a porcelánkészítés folyamatát. A minimanufaktúrába igazán érdemes betekinteni, hiszen olyan érdekességeket tudhatunk meg a gyár működéséről, és adatairól, amelyek megdöbbentőek lesznek.
Aki Baján jár és édességet kíván, az általában betér az Eötvös Cukrászdába, ami a főtértől vezető egyik kellemes kis sétálóutcában található. Minden évszakban nagyon hangulatos errefelé!