Annyiszor haladtunk már el mellette autóval, hogy a minap úgy döntöttünk ideje kipróbálni végre. A hatalmas parkolóval ellátott étterem előtt könnyen helyet találtunk. Az hely kívül belül szép, hangulatos, azonban már rögtön a belépéskor kedvünk szegte, hogy egy fiatal pincér lány a földön térdepelve sikálta a padlót egy körömkefével. Köszöntünk neki, de ő ránk se hederített. Leültünk az egyik asztalhoz, és kihozták az étlapot. A választék nagy volt, főként magyaros ízvilágú ételekből állt. Míg választottunk, közben észrevettem, hogy az imént a földet sikáló pincér kézmosás, és átöltözés nélkül kezdte el kivinni a rendelést a velünk szomszédos asztalhoz. A kiszolgálás gyors volt, az étel elment, de semmi emlékezetes.

A személyzet viselkedése azonban már hagyott maga után némi kivetni valót.

Az tányérokat szinte csak ledobták elénk, semmi „Jó étvágyat”, vagy hasonló. Evőeszközt nem hoztak, külön kellett szólni érte. Szervezetlenül rohangáltak körülöttünk, nekijöttek az asztalunknak, 20 emberen keresztül kiabáltak át egymásnak, és mellénk állva panaszkodtak, hogy mennyire nincs kedvük dolgozni, pedig viszonylag kevés vendégre jutott vagy 6 pincér. Kifejezetten kellemetlenül éreztem magam, hiszen ha az ember egy jót akar ebédelni, az úgy elég nehéz ha közben azt hallgatja, hogy: „TE ÉVII, NÉGYES ASZTALNÁL VOLTÁL MÁR!!?”, vagy hogy: „Elegem van ebből a napból, húznék már haza legszívesebben...” .

Néha egy kedves mosoly a pincértől jobban esik mint a finom étel, és egy vendéglátós nem engedheti meg magának, hogy a negatív hangulata kihasson a vendégekre. Persze, értem én, hogy nyáron a Balatonon nagy szükség van pincérekre, de ez nem jelenti azt, hogy mindenkit fel kell venni aki mozog.

Lényeg a lényeg, az étterem pont az aminek hangzik, egy útszéli csárda.

Legfőbb célja a német túristák bevonzása, ami határozottan működik is. Én azonban nem ajánlom senkinek a helyet, ha csak nem akar rossz hangulattal hazatérni az ebédről.