Kedves Naplóm!

Két évvel ezelőtt megváltozott az életem....

Az a nyár is úgy kezdődött, mint a többi. Unalom hegyekben. De bimbódzó kapcsolatom egy csodálatos emberrel, azon a nyáron egy csodálatos világba vezetett el. Barátai meghívtak minket egy fantasztikus kalandra. Persze, ez csak nekem akkora kaland, hiszen semmi közöm nem volt azelőtt a hullámok és a szél kihasználásának eme hihetetlen módjához.

Imádtam. Visszafogottan, és egy kicsit rémülten, de imádtam. Gyönyörű hajó volt.  Nagy és elképesztő. Először rettegtem, hogy fogok én felszállni rá. Tudni kell, hogy még soha nem is láttam effélét ilyen közelről. Egy flip-flop papucs volt rajtam, és olyan közel volt  a vízbeesés veszélye. Görcsberándult a gyomrom. A többiek olyan egyszerűen felpattantak, átlépve azt a bigyót (később igyekszem majd szakszerűbb lenni). Féltem, hogy én leszek az egyetlen, aki mégis belepottyan a Balatonba. De sikerült. Meglepően könnyen ment. Persze rögtön feltámadt bennem a félsz. Könnyen ment, de mi lesz, ha ki kell szállni....

Fantasztikus volt. Persze feltámadt a szél, nem is kicsit. Úgyhogy első ismerkedésem a vitorlázással kalandosra sikeredett. Olyan szépen bedőlt a hajó a vízbe, hogy szinte nyaldostak minket a hullámok. Elég nagy hajó volt ahhoz, hogy ez ne látsszon túl természetesnek...

Gyönyörű pár óra volt. Remegő lábakkal lépdeltem át a köteleket, és jutottam újra szárazföldre - persze az sem segített, hogy egy hullámzó stégen keresztül vezetett az út a partra. Ahogy a szállásra értünk valahogy sokkal könnyebben csúsztak le a torkomon a whisky-kólák.... de túléltem. És én voltam a legboldogabb, hogy jövő nyáron újra megpróbálhattuk!