Kisnánai vár
A Mátra rejtett kincse – A Kisnánai vár
Magyarországon nagyon sok csodával találkozhatunk, ha nyitott szemmel járunk, mi szerencsére mindenre figyelünk, így bukkantunk rá a Kisnánai várra!
Iratkozz fel Te is Youtube csatornánkra, kattints az alábbi YOUTUBE ikonra!
Egerszalókon töltöttük el egy fantasztikus hetet, bejártuk az egész környéket, igazi aktív pihenés volt. A szállásunkat el kellett hagyni reggel 10 óráig, nem tudom, hogy miért, de mind a ketten nagyon korán keltünk fel, és már fél 9-kor leadtuk a kulcsokat.
Gondoltunk rá, hogy beugrunk a Salirisbe, de végül úgy döntöttünk, hogy elég volt az áztatásból, menjünk haza. Úgyhogy el is indultunk, útközben beszéltük, hogy milyen jó lenne valami érdekeset látni az úton, ezért nem egyszerűen mentünk. Egerszalókról Gödöllőre a legegyszerűbb, ha rövid úton megkeressük a hármas főutat, mi viszont másik útvonalat választottunk, irány Egerszólát!
Kacskaringós úton haladtunk, a táj gyönyörű volt, szerencsére több tó is útba esett, melyeknél mindig kiszálltunk és sétáltunk egy kicsit, nem siettünk sehova…Tarnaszentmária után rátértünk arra az útra, ahol eredetileg mennünk kellett volna, Verpelétnél jobbra fordultunk, és ekkor örültünk annak, hogy nyitott szemmel járjuk az országot. Baloldalon megláttunk két nagy buszt, jobboldalon állt még egy, már gyanakodtunk, hogy a környéken van valami. A várnál készült képeinket itt tudjátok megnézni:
Majd egy kis idő múlva meg is láttuk azt a valamit. Az útról nézve egyáltalán nem mondaná azt az ember, hogy ez egy vár, bennük sem volt meg az az érzés, hogy ide mindenképp be kell mennünk, először azt hittük, hogy valamilyen gyárépület romjai, és csak egy kémény maradt éppen.
Tovább is mentünk, de addig-addig beszéltünk róla, hogy félrehúzódtunk, és megnéztük a neten, hogy hol is vagyunk. Konstatáltuk, hogy Kisnánán vagyunk, és amit láttunk, az nem más, mint a Kisnánai vár, vagyis ami maradt belőle, ugyanis ez egy várrom, nem mellékesen pedig népi műemlék. Bevallom, hogy még soha nem láttam, pedig sokat jártam ezen a környéken…És hogy milyen élmény fogadott minket bent? A következő oldalon elmondom!