Élménybeszámolók
Egy templom, amely összehozta a helyieket
2018.08.08. SzSz
Az ábrahámhegyi Szent László templom építése és előzetes szüksége igazán összehozta a község lakóit. A templomépítés gondolata már az Iskolakápolna építésének idején felmerült bennük. Segítséggel és összefogással, azonban később mégis sikerült az új templom létesítése.
Szent Iván-kápolna Ábrahámhegy
2018.08.08. SzSz
A Kápolnadombon Badacsonyörs és Ábrahámhegy határán gyönyörű környezetben találjuk meg a Szent Iván-kápolnát, amely egyszerű megjelenése mellett mégis feltűnő képet ad az arra járóknak. A kápolnát kissé eldugva találjuk meg, azonban ez a kis rejtélyesség hívogató lehet.
Ide túráznunk sem kell a kilátásért
2018.08.08. SzSz
A Bökki kilátót Ábrahámhegynél találjuk meg, igazán egyszerűen. A feljutás kocsival is lehetséges, csak magára a kilátóra kell fellépcsőznünk. A kilátás innen is gyönyörű, ahogyan a Balaton-felvidék legtöbb helyéről. A kilátó viszont tartogat magában egy kis pluszt is.
Nevezetességek sora a fehérvári Fő utcán
2018.08.07. SzSz
Aki Fehérvárra érkezik, annak kötelező egyszer legalábbis végigsétálnia a belvárosi Fő utcán. A sétáló utca gyönyörű, és hangulatos nevezetességei mellett olyan érzést kelt, mintha valamelyik olasz városkában sétálnánk.
Székesfehérvár egyik büszkesége, a Virágóra
2018.08.07. SzSz
A város egyik érdekes nevezetessége a Fő utcában található Virágóra, amely tavasztól őszig, immár 58 éve működik. A virágóra minden évben megújul, és a helyiek egyik kedvenc helye.
Európa egykori legnagyobb bazilikájának romjai
2018.08.07. SzSz
Székesfehérvár igen gazdag történelmi emlékekben. Köztük megtalálhatjuk az egykori szakrális központ romjait is a belvárosban. A középkori romoknál volt az egykori bazilika, ahol 38 király koronázása történt meg anno.
Szent István Lovas Szobra Székesfehérvár
2018.08.07. SzSz
Szent István lovas szobrát Székesfehérváron a Szent István téren találjuk meg a MNL Fejér Megyei Levéltárával szemben. A szobor a háromszögű tér súlypontjában található meg, amely igazán erőteljes ábrázolásban mutatja névadóját.
Püspök-kút Székesfehérvár
2018.08.07. SzSz
Székesfehérváron, a Piac téren találkozhatunk a Püspök-kúttal, amely körül gyönyörű park is található. A kellemes, virágos környezetben csodálhatjuk meg ezt a kutat, amelyen négy püspök kapott helyet. Lássuk miért olyan érdekes ez a műalkotás.