Pandúr Ökopark - Baja
Pandúr Ökopark - Baja
Ha valaki halas ételt szeretne enni, hol máshol enne, mint a halászlé hazájában, Baján! A Sobri Halászcsárdáról sokat hallottunk már előtte, így most meg is látogattuk!
A büfék között kutatva a standon találtunk egy nagyon szimpatikus helyet, aminek azonban sajnos a nevét nem sikerült felfedeznünk. Mivel nincs sem kiírva, sem a Google Maps-en nem található, így én Tündér büfének hívnám leginkább. De miért ennek?
A Bándon található Szent Anna-templomról, a falu kis méretéhez képest nem sokat tudni. Pedig ezekben a falvakban szájhagyomány útján mindenféle régi történetet hallunk általában. Sajnos a Szent Anna-templomról sem konkrét írásos, sem egyéb emlék nem maradt.
A Karamell Cukrászdáról nem sokan tudnak, csak azok, akik a közvetlen közelében laknak. A sarki kis cukikhoz képest azért itt van választék, így ki tudják bőséggel szolgálni a környék lakóit.
Az országban, sőt Európában egyedülálló helyet találhatunk Veresegyházon. A veresegyházi Medveotthon nem állatkert, és nem is vadaspark, hanem olyan mentett állatok miatt jött létre, amelyek egyébként vadonélők.
Szlovákiába menet pillantottuk meg a Nógrádi vár tábláját először. Sokat nem hallottunk még róla, így kicsit utánanéztem és úgy döntöttünk hazaféle mindenképp megállunk megnézni. Nem csalódtunk a döntésben!
A három templomrom közül Dörgicsén a Felső-dörgicsei a legrégebbi épület. A romokat a Levendula Major mellett találhatjuk meg a központban. A rom szabadon látogatható bárki számára, így mi is megnéztük.
A Balaton-felvidéken rengeteg kirándulóhellyel és tanösvénnyel találkozhatunk. Többek között érdemes megemlíteni a Koloska-völgyet is, amely Balatonarács északi végén helyezkedik el. A gyönyörű völgy rengeteg meglepetést tartogat magában.
A hely megtévesztő, hiszen egyben van, mégis külön. Mi most csak a Rétesház részt próbáltuk ki, így erről írnék. A házi rétest szerintem nincs olyan magyar ember, aki ne szeretné. A tésztából kifolyó töltelék, a meleg, laza rétes. Imádom. Nézzük csak a Tihanyi Rétesházban mint kaptunk.
Dörgicsén három középkori eredetű templomrommal is találkozhatunk, amelyek közül a Kisdörgicsei a legkisebb építmény. Állapota jelenleg nem a legjobb, azonban szabadon látogatható.