Starbucks, és ami mögötte van

A sort látva elkönyvelem magamban, hogy lesz ez tíz perc is, mire a muffinom mellé a latte megérkezik. Nem tévedek. Keresek egy helyet valahol középen, és reggeli közben az embereket figyelem. Totális multikulturalizmus, ami itt van, annyira jó!

A kiülős részen is elücsörgök még vagy fél órát. Van itt minden, mi szem-szájnak ingere: a magyar nyelv ékességeit határozottan és minden mondatában nyomatékosítva használó fiatal srác, kinek tán már fel sem tűnik saját szabadszájúsága, töménytelen turista vagy vendégdiák, és persze a menetrendszerűen kéregető, hajlott hátú úr is a délelőtt szerves részét képezi. 

Az udvariasság a Starbucks részéről itt is megvan, hisz a benti pultos srác (most épp a magyar, mert hogy ilyen is van) kijön törölgetni és összeszedni az asztalkákon hagyott tányérokat, és abszolúte kedvesen viszonyul mindenkihez. Nem tudom, hogy munkahelyi előírás-e vagy neki ez csak úgy belülről jön, mindenesetre üdítő színfolt rohanó fővárosunk egy zajos reggelén.