A főváros leghíresebb és legszimbolikusabb terén jártunk, amely a 19. század első évtizedében a honfoglalás ezeréves évfordulójának tiszteletéből épült. A tér egész történelmi múltunkat örökíti meg a legnagyobb magyar nevekkel. Utánajártunk pár érdekességnek a térrel kapcsoltban.
A múlt évben barátaimmal úgy gondoltuk, hogy beülünk a kocsiba, és elindulunk valahova, az úti cél a Balaton északi partja volt, de nem tisztáztuk le az elején, hova is megyünk pontosan.
A balatonszepezdi Szent István király templom a régi halászoknak sokáig mutatta a hazavezető utat fehér tornyával. Ma a viharba kerülő vitorlázók segítségére is lehet a torony. A templom igen jól látható helyen, a szepezdi strand, a vasút, és a 71-es főút feletti dombon áll.
A három templomrom közül Dörgicsén a Felső-dörgicsei a legrégebbi épület. A romokat a Levendula Major mellett találhatjuk meg a központban. A rom szabadon látogatható bárki számára, így mi is megnéztük.
Dörgicse nem csak középkori romjai miatt tökéletes választás a turisták számára, hanem a helyi Levendáriumba is érdemes lehet betérni. Bár mi éppen nem a levendulavirágzás szezonjában látogattunk el a Levendáriumban, így is szép látványban volt részünk.
Kenesén járva tudtam, hogy találkozhatok itt népi hagyományokkal a Tájház keretében, ami már volt az Év Tájháza is 2011-ben. Az egykori népi lakóház tele van történelmi emlékekkel, tárgyakkal, amik a műemlékek kedvelőinek biztosan tetszeni fog. Engem is lenyűgözött.
Az Apáti templomromot Sajkod felé haladva a 71-es főúton érhetjük el. Az épület nem olyan, mint amire számítanánk, hiszen egyáltalán nem romos.
A Fruitisimo még csak 2 éve jelent meg Magyarországon, de egyre ismertebb. Jelenleg csak Budapesten található meg 3 bevásárlóközpontban. A hely fő kínálata a frissítő smootie-k, amelyek megannyi fantázianévvel láttak el. Találhatunk külön gyümölcsös verziót, de zöldségeset, illetve Fresh&Fit kínálatot is, amelyet a „még egészségesebb életért” szlogennel ajánlják. Most a Westendben lévő kis koktélbárt próbáltam ki.
Felsőörs apró településén találhatjuk meg ezt a román-kori gyönyörű kis templomot a falu közepén lévő Dózsa téren. Már többször elhaladtunk a templom mellett autóval, azonban úgy döntöttük ideje lenne megcsodálni kívülről-belülről. A templom kívülről nézve vörös kőből épült, kissé romos külsejű, azonban mégis valamiért máris elnyerte tetszésünket.
Aki áthaladt már autóval Csopakon, az biztosan észrevette ezt a hangulatos, nádtetős, parasztház jellegű kis csárdát. Vendéghívogató megjelenése azonban csalóka lehet.