Kilátás az Angyalvárból
10. kép
Kilátás az Angyalvárból
10. képA templomot 1785-ben alakították át egy középkori szentélyből. A templomban található barokk főoltár pedig, még a templomnál is idősebb. Arács Balatonfüredhez tartozik, azonban maga a település történelme igen régre nyúlik vissza.
A La Riva Hotel & Pizzériát Siófokon találjuk a Petőfi sétányon, hatalmas kiülős terasszal, és minőségi ételekkel. A pizzától kezdve, a tésztán át, a különlegesebb frissen sültekig mindent kaphatunk. A hely nem csak étteremként, de bárként is funkcionál, aki esetleg csak az esti meccset szeretné megnézni.
A Gulya-dombi parkerdőben sétálgatva kellemes kikapcsolódásban lehet részünk. A tanösvény és a természet szépsége igazán megnyugtató. Itt épült 2 éve egy igen modern stílusú kilátó, a kirándulók számára.
A Regéci várat a Zempléni-hegység egyik legnépszerűbb kirándulóhelyeként tartják számon, mely az Országos Kék Túra útvonalon Regéc vagy Mogyoróska felől is megközelíthető.
Életem során háromszor jártam már Erdélyben, és mind a három alkalommal ellátogattunk a Gyilkos-tóhoz, megunhatatlan, biztos vagyok abban, hogy negyedszer is fog majd újat mutatni!
A közösségi médiában utána olvasva elég sokan dicsérik az Aszófői Halsütőt. Persze van egy-két bosszankodó kommentelő is, de a jók vannak többségben. Erre felbuzdulva, úgy gondoltam, jobb, ha megnézzük és teszteljük.
Nagyvázsony településén a leghíresebb látnivaló a Kinizsi-vár, azonban ezen kívül még sok mással is találkozhatunk. Köztük a Szent Ilona templommal, amely a 18. században épült.
A Gellért-hegyről sokaknak a Citadella jut eszébe, azonban a hely nyugati oldalán egy kevésbé látogatott kertet találunk, amit 2001-ben hoztak létre. A kert nem csak csodálatos kilátást nyújt, hanem a benne található szoborcsoport igen egyedi alkotás, melynek sajátos üzenete jelentős kulturális szerepet tölt be.
Toscana és Provence összekeverve a szívmelengető hazai, magyar tájjal: ezt találtuk Dörgicsén és egy gyönyörű levendulást. Mutatjuk, miért érdemes eljönnöd ide!
Vászoly létezését már őskori, és középkori leletek is bizonyítják. A faluban több bővizű forrás is megtalálható volt már a régebbi időkben is. Máig legjelentősebb forrásuk azonban a Szent Jakab forrás, ahol kis tavat is duzzasztottak a helyiek. Ellátogattunk Vászolyra.